 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 Júl. 4. San Pellegrino, Rolle hágók |
 Júl. 8. Bolzano - Reschenpass - Nauders |
Az előző napi kellemes sétákon éppen ideálisan, ellustulás nélkül pihentem ki magam. Utolsó túrámra már oly gyorsan sikerült összekészülődnöm, hogy 9 óra után néhány perccel már rövid mezemben Cavalese felé gurultam.
Mint anyuéknak is mondtam indulás előtt, kezdtem már unni a Fassa völgyet, ahol Moenáig a héten már harmadszor kerekeztem fölfelé.
A táj lenyűgöző volt, viszont már lassan ismerni kezdtem minden kanyart, elém táruló panorámát. Talán az időt is sajnáltam rá: szívesebben másztam volna inkább emelkedőt.
Predazzóig a hegyoldali sík úton, utána a szűk, alig emelkedő, gyors úton hajtottam Moenáig, onnan pedig hullámozva fokozatosan, kellemesen emelkedtem a hágóutak kezdetéig. Míg vasárnap 1/2 1-re értem Canazeibe, ezúttal egy órával korábban az 1465 m magasan fekvő településnek örülhettem; egy utcai hőmérő ideális 23 fokot mutatott.
Pár falat keksz és alma után nekivágtam a 12 km-en bő 1000 m szintet emelkedő nem túl nehéznek, de meseszépnek ígérkező Fedaia hágóútnak.
Canazei és Alba falvakban az egyelőre sík úton nem véletlenül sokat nézegettem hátrafelé, hiszen csodás kilátás nyílt a Nap által jól megsütött Rosengarten-csoportra: éppen szemből.
Üde zöld erdei, mezei úton kezdtem meg a kanyargást, gyakran találkoztam a környéken kiránduló turistákkal. Az alsóbb régiókban megpillantott, lassabban pedálozó montisokat megelőzve videózni és fotózni álltam meg. A völgyben előretekintve szépen lehetett látni a távolban a - már csak fűvel borított - hegyoldalban vezető kocsiutat, alagutakat, a hegyek között pedig a hágót is sejteni lehetett. Leírhatatlan élményt okozott a zöld mezőn, sötétzöld fenyők közt, friss levegőn, gleccserekkel szemben történő kerekezés. Akár a Girón ! A különbség alapvetően két dologban mutatkozott meg: egyrészt a bringa és a cuccok közti (6+5) 11 kg különbség, valamint az útirány: ők ugyanis a meredekebb oldalról küzdötték le e nem túl magas, de pazar hágóutat.
Az első kilátásos, féloldalas alagutat hamar követte a másik, így meglepőmód hamar - sok gyönyörködés közepette - Canazeitől 50 percnyi kerekezésre, 13 órakor - felértem a 2057 m magas Fedaia-hágóra.
6 év után láttam viszont a csodás gleccsertavat és a fehér Marmoládát. Lent a tó partján meglepőmód egy férfi horgászott, egy nő pedig a köveken napozott. A hágó melletti vendéglátóbódéknál és ajándékárusnál sok színes turistát és pár bringást is láttam. Első utam a duzzasztógátra vezetett: visszafelé a Rosengartenben gyönyörködhettem, dél - a Nap - felé a Marmoláda csillogott, alattam a kék tó, majd a kört észak felé egy füves "dombsor" zárta.
Rengeteg fotózást, filmezést követően a tó másik felébe hajtottam át, jobbnak láttam ott "megebédelni". Egy vendéglátóegység melletti padokon 6-8 bringás társaságában elfogyasztott szendvics után 14 óra tájban mondtam vágtam neki a lejtőnek. Az első kanyarban máris meg kellett állnom fotózni. A táblán azt láthattam, amit már minden bringás kívülről fúj: 16 %-os lejtő. A kezdeti gyakori hajtűkanyarokban még óvatosan ereszkedtem, sebességem 30 km/ó körül maradt, azonban a szélesedő völgybe érve, a hajtűkanyarokat elhagyva hamar 60 km/ó fölé gyorsultam.
A meredek egyenesben folyamatosan gyorsultam, és mivel 70 km/ó-nál már félni kezdtem, kis, rövid fékezésekkel állandó tempóra álltam be. Arra egyelőre még gondolni sem mertem, mi lenne egy hirtelen éles hajtűkanyarban. Kb 1400 m-es magasságban fottózás után épp folytatni készültem a száguldást, amikor feltűnt, hogy kemény a markolat: Hol a kesztyű ??? - lepődtem meg. "-A
. életbe!" - szitkozódtam; fent maradt a hágón. "-Szó sincs róla, hogy felszenvedjek ezen a 6 km-es 16%-os emelkedőn és elvesztegessem a délutánt; holnap veszek egy újat." - mérgelődtem. A leírtakkal ellentétben koránt sem tértem ilyen hamar napirendre a történtek fölött, hiszen egészen Capriléig, az emelkedő kezdetéig ezen bosszankodtam. Figyelmetlenségemmel vajon mennyi pénzt dobtam ki az ablakon ?
Az 1014 m magasan / alacsonyan fekvő Capriléban pillantottam meg először a híres, függőleges falú Civettát. A következő erőpróbához, a Giau hágó tövébe, Selva di Cadorébe Capriléből két út vezetett: a főút hosszabban, vagy egy alacsonyabb rendű út rövidebben. Nem találván a rövidebbet, bosszúsan, de kénytelen voltam felkapaszkodni az 1453 m magas Colle Santa Lucia hágóra. Nem elég, hogy így is késésben voltam és 1/2 3-ra Selva di Cadorában kellett volna már lennem, még ez 8-9 km-es emelkedő is utamba akadt. Nem tehettem semmit, többszörös térképnézés után kissé kedvetlenül nekivágtam a kishágónak. Az internet túraleírásai azt írták róla, hogy összekötő út a Fedaia és a Giau vagy Staulanza hágó között, egyes részeiről szép kilátással a Marmoládára.
Az első 2-3 km-en át hajtűkanyarban gazdag úton kezdtem meg a pedálozást, egyre szebb kilátás nyílt a lenti településre, valamint a Fedaia és a Pordoi hágó völgyére. Az emelkedőt néhol sík, lejtős szakaszok váltották, a hágóhoz közeledve azonban már a Civetta csodás látványa miatt álltam meg fotózni. Végül éppen az 1453 m magas Colle Santa Lucia hágó tetején nyílt teljes kilátás nem csak a 3220 m magas Civettára, hanem az alatta eddig elbújt csillogó - két nappal korábban lent is felkeresett - Alleghe-tóra is. Fantasztikus volt. A panorámát a függőlegesen alattam rejlő Caprile - ahonnan nekivágtam a kaptatónak -, majd a Fedaia hágó és a Marmoláda zárta; a Pordoi hágó völgyét már közelebbi hegyek takarták el. Miközben elegendő fotóval és videóval a tarsolyomban bekaptam pár falat kekszet, már azon gondolkodtam: hogyan tovább? Már 15 óra is elmúlt; számolás nélkül is sejteni lehetett, hogy a nehéz Giau hágó már nem fér bele a programba. Mivel egy fantasztikusan gyönyörű kilátóhelyen próbáltam magamba szívni a táj szépségét, így nem csoda, hogy hajlottam a túrarövidítésre, könnyítésre. Számolásaim szerint - étkezéssel, filmezéssel - 17 óra előtt semmi esetre sem érhettem volna fel a Giau hágóra, azaz a Falzaregó hágó után a Pordoi hágóra talán már sötétben értem volna fel. Az elmúlt napokban és e nap is - Sella, Pellegrino, Rolle, Fedaia, Colle Santa Lucia hágó - annyi gyönyörűségben volt részem, hogy úgy éreztem, ennél szebbet már nem láthatok, az idő is későre járt, így útvonal-rövidítés mellett voksoltam. Ellenszavazat nem volt. Az elmaradt Giau hágóért a sokkal alacsonyabb és nehéznek nem tűnő Staulanza hágóval kárpótoltam magam.
Selva di Cadore felé gurulva az újabb meseszép hegyet - ha elsőre nem is, de hamar - megismertem: egy újabb régi ismerős, a 3168 m magas Monte Pelmo (foto). "-De kár, hogy épp a Giau hágó tekereg fel e csodás csúcs alá, úgy megnéztem volna közelebbről" - sajnálkoztam. A térképet jobban megnézve nem sokkal később már annak a felismerésnek örülhettem, hogy éppen Staulanza hágó az ami a hegycsúcs alá vezet. Újabb fantasztikus sziklák felé folytattam a tervezettnél sokkal könnyebb pedálforgatást.
A Staulanza hágóút az 1335 m magas Selva di Cadoréből 9 km alatt kapaszkodott fel az 1773 m-es magasságba. A falu végi, meredek fél kilométeres szakaszt leszámítva nem volt nehéz az út. Kezdetben kisebb falvakon át pedáloztam, később lankás mezei emelkedőn hajtottam, míg a végső - hajtűkanyarban gazdag - 3 km-en már közvetlenül az 1500 m magas sziklafal alatt kapaszkodtam fel. A tetőre 1/2 5 előtt értem fel. Hazaúton Selva di Cadoréből - tudván, hogy a hágó visszairányba csak 3 km-be kerül - hamar felértem a lenyűgöző Colle Santa Lucia hágóra, ahol nem tudtam kihagyni az újabb filmezést, fotózást. Hazáig még 85 km várt rám.
Utam, a Falzaregó és Pordoi hágót összekötő 48-as főútig jobbára lejtett, erdőben vezetett. Néhol kellett csak párat fölfelé pedálozni. A részletes térképet megnézve úgy tűnt Arabbáig, a Pordoi hágó kezdetéig előttem álló 11 km-en is jól lehet majd haladni, hiszen az út inkább csak az utolsó 2-3 km-en kezd emelkedni. Friss, fáradhatatlan kerekezéssel a tervezettnél pár perccel korábban érkeztem - az 1996-ban, bérelt erékpárral már felkeresett - Arabbába (18:25-40). Az utolsó kilométereken - ahol a Nap már lement - egyre inkább éreztem a hűvös levegőt. Egy szembe elhúzó bringással kedves mosolyt, elismerést küldtünk egymásnak. A templom tövében találtam étkezéshez alkalmas fapadot, így utolsó erőpróbám előtt szerencsére asztal mellett pihenve "vacsorázhattam" meg maradék 2-3 szendvicsemet, csokimat.
Az előttem álló 10 km-en 1600 m magasról 2239 m magasba kellett felkapaszkodnom: a híres Pordoi hágó várt rám. Bár múltkor ellenkező irányban kerekeztem, így a hágóút ezen oldalát még csak gurulva tettem meg, sejtettem mire számíthatok. Megnyugtatott az a tény, hogy bár 32 hajtűkanyart kell bevennem, mindegyikben tábla jelzi az aktuális magasságot; mindig tudni lehet, mennyi van még hátra. Bár nem vittem magammal, szemem előtt láttam a hágó meredekség-grafikonját, mely szinte egyenletesen végig 6-7 %-os volt.
18:40-kor vágtam neki a - 12 km/ó-s sebességgel - fotózással együtt is egy órásra kalkulált kaptatónak. Az első kilométer még házak között vezetett. A településről kiérve máris 1700 m magasságban találhattam magam, túl az első 5-6 hajtűkanyaron. A másodi kilométeren hajtva egyre szebb rálátás nyílt a falura, így 1750-1800 m magasságban jól esett a fotózás, filmezés nyújtotta pihenő. A magas hegyek miatt korán nyugovóra készülő Napot sajnos felhők takarták, de nem volt reménytelen, hogy lássam még. Az újabb kilométereken sóvárogva vártam az egymást követő magasságjelzéseket, egy ideig egy versenyző üldözése is fel tudott tüzelni.
Második vagy harmadik - és utolsónak remélt - megállásomat egyre följebb toltam, végül aztán 1900-2000 m magasságban nem bírtam tovább; pihennem kellett egy picikét. A felhőkön néha már átszűrődő Nap szépen bearanyozta a kígyózó kocsiutat, melyen már csak néhány autó és bringás kanyargott.
Bár az utolsó kilométerre megint elfáradtam, a közeli sífelvonók, épületek, parkolók miatt nem okozott gondot ennek legyűrése. Pontosan egy órával azután, hogy Arabbán nyeregbe pattantam, értem fel a Pordoi hágó 2239 m magas tetejére (19:40-50). A Sassolungo fölül a Nap a felhőkön átszűrődve sütötte meg a környéket. NY felé a napfény valamint a völgyi árnyék miatt homályosan lehetett kivenni a Fassa völgy alját.
A gyenge forgalom miatt gyorsnak ígérkező lejtő, kb. 7%-os meredekségével 12 km alatt ereszkedett le az 1450 m magasan / mélyen fekvő Canazeibe. Bár a hágóút fölső részében a hajtűkanyarok 2-400 m-ként érték egymást és így nem nagyon lehetett felgyorsulni, a szinte nem létező autóforgalom miatt egyre-másra vághattam le a kanyarokat. Nagyon élveztem. A hágóút középső és alsó régióinak hosszú egyeneseiben sebességem akár az 50-60 km/ó-t is megközelítette, a hajtűkanyarokban azonban sorozatosan 20-30 km/ó-ra voltam kénytelen lefékezni. Mégsem a folytonos gyorsulás - fékezés, hanem talán a kanyarlerövidítések, illetve kisodródások vezettek oda, hogy tán 4 km-rel Canazei fölött, kb. 1700 m magasan labilisabbnak kezdtem érezni a bringát. A kereket megnyomva szomorúan tapasztaltam, hogy a hátsó kerék bizony leeresztett.
Mindössze fél percig tartott, amíg bosszankodtam, mérges voltam és kissé pánikba is estem, mert alig hogy leszálltam a bringáról, hamar felfogtam, hogy sopánkodás helyett legjobb, ha inkább a tettek mezejére lépek: gyorsan lepakoltam a csomagokat, pillanatok alatt fejre állítottam a kerékpárt, majd nem sokkal később már a kezemben is volt a kivett hátsó kerék. A diagnózis a következő volt: egy 1,5 cm hosszú, hegyes fémdarab teljesen átszúrta a kb. 4-6mm vastag külső gumit. Miután szerencsésen sikerült kihúzni a fémet a gumiból, gyorsan a helyére tettem a belsőt, majd a külső helyére pattintása után következhetett a pumpálás. A nagy igyekezet ellenére is csak kb. 20-25 perc alatt készültem el a kerékcserével: "-Már megint sötétben fogok hazaérni !"
A Canazei-ig pár perccel 3/4 9 után hagytam el. Eleinte nagyon óvatosan hajtottam. A sík vagy lejtő úton ritkán előforduló bukkanókon nem álltam ki a nyeregből, és a hátsó kerekemre is gyakran néztem le, hogy vajon nem ereszt-e. Vigo di Fassát elhagyva egyre kevesebbet foglalkoztam már a kerékkel; mind jobban a gyors hazatérésre figyeltem. Nagyon gyorsan hagytam hátam mögött a kilométereket, alig pár perc telt el a falvak között.
Kb. egy órányi kerekezés után Predazzóban már otthon éreztem magam. Szerdai túrámtól eltérően ezúttal a hegyoldalban vezető utat és annak 1-2 km-es alagútját választottam. Szerencsémre odabent erős lámpa égett, nem kellett világítanom. A kinti szélcsend ellenére erős ellenszélbe ütköztem: vajon miért? Az egy órája tartó lendület könnyedén vitt magával. Erős lábmunkával, nagy áttételben hajtva szinte tartani tudtam a lejtős úton megszokott 33-35 km/ó-t, igaz a tilosban való kerekezés is igyekezetre ösztönzött. Egy-két perces izzadás után, az alagút felénél derült ki a turpisság: egy hatalmas ventillátor keverte, fújta a levegőt, az akadályozott. Ahogy - az alagút végi - második ventillátor alatt kiértem a szabadba - és sötétbe - hirtelen felgyorsultam; elmúlt az akadályozó "szél".
Cavalese után az utolsó 3 km-es meredek emelkedőt leküzdve, 194, 63 km-es túra végén 1/2 11-kor értem a szálló elé.
A kerekemet illetően az aggasztott még, hogy másnap - egy nappal a csomagos tovaindulásom előtt - még új külsőt kell vennünk a kerékpárra. Apa megnyugtatott, hogy amennyiben sikerrel ki tudtam húzni az éles fémdarabkát, akkor felfújva szinte alig szabad látszani a lyuknak, nyugodtan tovább lehet indulni vele.
2000.júl.7, péntek 7.nap
Hosszú alvást követően a reggeliasztalnál - a várható napi időjárás sugallatára is - úgy döntöttünk, hogy utosó napunkra komoly programot már nem tevrezünk.
Reggeli után apával a kocsi mellé vonultunk bringát szerelni. Apró részletességgel, finoman beállítottuk a fékeket, jól felpumpáltuk a kerekeket, meghúztuk a csavarokat és beolajoztuk a mozgó alkatrészeket. Ebéd után - a szerelést befejezve - Cavalesébe ereszkedtünk le. A kerékpárbolt ruházati részlege enyhén szólva meglepett. A kb. 5000 lakosú városkában nagyobb választék fogadott kesztyűből, kerékpáros nadrágból, ruházatból, mint Budapesten pl. a Nellánál, de talán még a Hunyadinál is. A sárga színű L-es méretű kesztyűért Ft-ba átszámítva kb. 4-5000 Ft-ot fizettem.
Az esti készülődés, pakolás során mind jobban nőtt bennem a feszültség, vártam is, meg nem is a másnapot. Egyet kellett már csak aludnom ahhoz, hogy csomaggal terhelten - a maraton miatt először ellenkező irányban - nekivágjak a hazaútnak. Ezzel az új bringával eddig még csomagos túrán nem voltam, nem is málháztam még fel, nem tudtam hogy viselkedik 22 kg-mal a csomagtartón és 2 kg-mal a kormányon. Sajnos a meteorológusok nem ígértek jó időt; a front elvonulását ugyan az éjjelre ígérték, de másnapra csupán 20-24 fokot jeleztek.
Györgyi Gábor
Canazei (1450 m) - Fedaia hágó (2057 m) TM: 50:17 DST: 11,61 SAV: 13,85
Caprile (1014 m) - Colle St Lucia hágó (1453m)TM: 36:16 DST: 7,82 SAV: 12,93
Arabba (1600 m) - Pordoi hágó (2239 m) TM: 49:55 DST: 9,34 SAV: 11,22
Teljes túra TM: 8:44:18 DST: 194,63 AVS: 22,3
TR/D: 194,63 MXS: 79,0 ODO: 61479
Szintemelkedés:
- Fedaia hágóig 1161 m
- Colle Santa Lucia hágóig 439 m
- Staulanza hágóig 438 m
- Arabbáig 483 m
- POrdoi hágóig 639 m
Carano s, RCI szállóig 250 m
ÖSSZESEN: 3410 m