Talán legklasszabb Tátra-túrám, 1998-ban egy gyári hiba okozta defekt miatt rossz véget ért. Eger mellől vonattal értem haza. A túra után, mikor ősszel Szolnokon találkoztunk, korábbi utalásaim után kijelentettem, hogy - mivel szeretnék nyugat felé is túrázni, és ráadásul Szlovákia hegyesebb környékeinek már nem sok olyan útja maradt, amit ne jártunk volna be, ezért számomra a fantasztikus, vidám társaságukon kívül már csak az jelentene ösztönzést egy Tátra-túrára, ha Krakkót is felkeresnénk; csak ez esetben fordítanám érdeklődésem ismét a Tátra felé. Az évek folyamán mind inkább éreztem közeledni azt az időt, amikor nem érem be Szlovákiával, hanem fel akarom majd keresni az osztrák Alpokat, a Dolomitokat, az Adriát, később a Garda-tavat, majd Svájcot és évek múltán a Riviérát és a francia hegyeket, talán Hollandiát is. 1999 tavaszán túratársaim kellemes meglepetést okoztak azzal, mikor megtudtam tőlük, hogy idén feltétlenül elmegyünk Krakkóba. A kijelentés nyomán 1999-ben már az ötödik Tátra-túrámra készülhettem, míg Maráz Zoli a jubileumi tizedikre.
Július első napjaiban Zoli meglepetéssel szolgált: hozzájárulásomat kérte, hogy Dudva (az 1993-ban megismert Nagy Zoli) úr és egy vagy két társa is valünk tartson. Örömmel vettem akkori legtapasztaltabb társunk csatlakozását; emlékszem, 6 éve - amikor még csak 17 éves voltam - még hogy csodáltam erejét; minden emelkedőre ő ért elsőként.

1.nap, Budakalász - Répáshuta: Már hagyományosnak mondható 3:58-as kelés és elkészülés után az árvízhelyzet miatti Útinform telefonja következett. Az elmúlt napi mátrai esők több helyütt házakat sodortak el, utakat tettek tönkre, sárlavinát indítottak, így például víz alá került Bátonyterenye környéke, hegycsúszamlás miatt lezárták a Mátraháza - Parádsasvár utat, de a Gyöngyös - Verpelét utat sem választhattam; éppen azokat amerre az elmúlt években a Bükkbe jutottam. Mivel a 3-as út kerékpárosok számára tiltott, így a Bükkbe való feljutásnak egyetlen módja maradt: Budakalász - Vác - Hatvan - Jászberény - Heves - Eger - Répáshuta. Felhős időben vágtam neki a kb. 200km-es kerekezésnek. 20 km után elmúlt belőlem a feszültség, úgy kerekeztem, akár csak egy egynapos túrán lennék. Aszódig unalomig ismert úton hajtottam, ám a város előtt egy megáradt patak miatt már kerülnöm kellett: ez volt az első jel ! Bár Egerbe tartottam Hatvan után - az árvíz miatt - mégis DK, Jászberény felé fordultam. Az Alföldön jól haladtam, déltájt úgy tűnt, a tervezettnél hamarabb Egerbe érhetek. Felcsillant bennem a remény, hogy még az emelkedő előtt elcsíphetem túratársaimat. Jászjáróhalmán igencsak félelmetes volt a híd alatt alig alacsonyabban hömpölygő Tarna. Jászapáti környékén már árkokból szivattyúzták a vizet. Hevesben kérdezősködésem eredményeként kiderült, hogy nemrég 4-5 csomagos kerékpártúrázó járt arra. Ami az árvizet illeti, a buszvezető megnyugtatott: gond nélkül eljuthatok Egerbe. Heves végében egy út felét azonban már el is öntötte az ár. Napsütésben értem Egerbe. A Bazilika után a sétálóútcán gurultam tovább. Bár a cukrászdák előtt nem, az áruház környékén végre ismerős csomagos bringákat pillantottam meg. A Bükk-fennsíkra már hatan kerekeztünk fel.
2.nap: Répáshuta - Plesivec (SLK)Felhős, néha csöpögős időben gurultunk Miskolcig, ahonnan lankás, alacsony dombsorok között kerekeztünk Aggtelekig. Útközben egy heves zápor miatt egy buszmegállóba húzódtunk be. Aggtelek környékén már próbálkoznom a kiállvaa tekeréssel, mert tudtam, hogy szlovák oldalon egy komoly kaptató kikényszerít majd a nyeregből. Csomaggal teljesen más kiállva hajtani: a bicikli billegtetése helyett az embernek kell a bringa fölött jobbra-balra mozogni. A sátorverésre már szlovák földön, egy meredek kaptató leküzdése után, Pelsőc fölött, egy domboldalon került sor. Vacsoránkat a sátor mellett, a csillagokat nézve fogyasztottuk el.

3.nap, Plesivec - Dedinky: Hőségben folytattuk utunkat Rozsnyó felé. Bár az 1993-as, első Tátra-túrámon megismert mindkét szolnoki fiú a társagában volt, mégsem az akkori, dobsinai emelkedőt, hanem inkább a 909m magas Sulova hágó csendes völgyét választottuk. Az emelkedő alsó, lankás felén Zolival beszélgetve hajtottam, fentebb mindenki saját tempója szerint nyomta a pedálokat. Élveztük a friss fenyőillatot, virágokat, egy-egy forrás vizét. Megérkeztünk a csodás szlovák erdők világába. Vacsoránkat a Dedinky-tó partján fogyasztottuk el. Az idő elég hűvös volt, senki sem fürdött a tóban. Éjszakára a szomszédos völgy végébe, egy fenyő alá vonultunk hagyományos táborhelyünkre.
4.nap, Dedinky - Nova Lesná: Gyönyörű, tiszta, de kicsit még hűvösben reggeliztünk a Dedinky tó partján. Jó volt újra végigkerekezni a sziklák, fenyők közt, letérni a kilométer hosszú szurdokba. Hiába volt a 7-9 éves kerékpárosmúlt, az általunk Kutyadombnak elnevezett 1056m magas hágó 1,2 km-es emelkedője ezúttal is kiparancsolt a nyeregből. Szintén régi emlékeket éltünk át újra Poprád felé hajtva. A Tátra panorámáját ezúttal kissé párás időben láttuk meg. Finom poprádi cukrászdázás után Nova Lesná felé folytattuk utunkat. Zoliék nem először vétették el az utat, így kerülőúton érkeztek meg. Ezúttal is Nova Lesna egyik magánházánál aludtunk; az egész emelet a miénk volt.
5.nap, Gyalogtúra a Tátrában: Miután késő este hetedik túratársunk is megérkezett autóval, másnap közös gyalogtúrára indultunk a hegyek közé. A sikló felső állomásától előbb fenyőerdőben kapaszkodtunk, ám a Felkai tóhoz már törpefenyők között érkeztünk meg. Rengeteg virág színezte a tájat, szép volt a környék. A tó végében vízesés hullott alá. A Felkai völgyben a Gerlachfalvy és a Nagyszalóki (Slavkovsky) hegyek/ csúcsok között kapaszkodtunk tovább a nyereg felé. Mivel túratársaim és a három vendég (egy fiú és két lány) fokozatosan fáradtak, volt időm fél órás kitérőt tenni a 2428m magas Kis-Viszoka csúcsra. A 2200m magas Lengyel (Polsky) nyeregből elénk tárult a várva várt kilátás az északi oldalra: gyönyörű volt: füves mező, havas csúcsok és alattunk pár száz méterrel a nem csak nevében Fagyott-tó. A víz tetején nagy jégtábla úszott. A tó fölött elhaladva a 2288m magas Prielom nyereg felé köves, omladékos ösvényen kapaszkodtunk; az utat láncok segítették, de akadt olyan tapasztalatlan turista is, aki még így is félve ereszkedett lefelé. A túlsó völgyben egyik társunk egy hegyoldali hófolton vakmerő csúszkálásba kezdett. Fokozatos fáradás és lassulás eredményeként - hosszú monoton ereszkedés végén - este 8 órára értünk a sikló felső állomásához.

6.nap, Gyalogtúra a Szlovák Paradicsomban: Újabb kirándulós, de könnyű napot terveztem: egy-egy órányi - reggeli és esti - kerekezés között bő fél napos gyalogtúrát tenni a Szlovák paradicsom sziklás, láncos, vadregényes völgyeiben. Három túratársamat sikerült megfűznöm a túrára. Miután az ottaniakkal megbezséltük, Podlesoknál a kemping közelében egy faház mögött hagytuk bringáinkat, majd nekivágtunk a Hernád-áttörés nevű szurdoknak. Utunk néhol a sziklafalra erősített "tepsiken" vezetett, ahol láncok segítettek a biztonságos haladásban. Kb egy óra séta után különváltuk: a fiúk több nézelődésssel folytatták útjukat, hiszen először jártak ott, addig én más szurdokba is be akartam nézni, nagyobb tempóval haladtam. Élmény volt a 200m mélybe szakadó Tamásfalvi kilátó sziklaperemének felkeresése. Itt mindig akadnak, akik a kő szélére ülve a 200m-es mélységbe lógatják lábukat. A visszautam során a szintén vadregényes Kysel szurdokot választottam.
7.nap, Nová Lesná - Rabka (PL): Négy Tátra túra után ezúttal nem elégedtünk meg Zakopane felkeresésével, Krakkót vettük célba. Mivel az élen haladva nem tudtam, hogy egy társam defektet kapott, utána viszont hiába kerestem társaimat, egymagam folytattam az utam. Zdiáron egy padon falatozva már arra hangoltam rá magam, hogy a továbbiakban - egy ideig (?) - egymagam folytatom utam, amikor a többiek utolértek. Lengyelországban az első emelkedő teteji, emlékezetes faháztól nem Zakopane, hanem észak, a Glodowka rét felé kerekeztünk tovább. Ötödik Tátra-túrámon, tapasztalt túrázóként meg tudtam beszélni a fiúkkal, hogy ha ők nem is tartanak velem a 30 km-es kitérőmre, a debnói, híres fatemplomhoz, legalább én elmehetek. Debnó felé a Tátra lábánál, a hegyeket elhagyva, dombok közti völgyben hajtottam. Debnó egy kis falucska volt, ahol még utcai telefonhoz jártak az emberek telefonálni. A fatemplomot szép park övezte, a körülölelő árok vizében egy néni ruhát mosott! A templom körül a nemrégi pápalátogats képeit láthattam. Visszaúton jól haladtam Nowy Targ felé, ám előtte egy elágazásnál egyik túratársam lepett meg: "-Nem láttad a Sanyit?" Előrehajtva, tapasztalatlanul elkövette azt a hibát hogy az első komolyabb kereszteződésnél sem állt meg, ahogy illett volna. Elveszett. Hiába vártunk rá kb egy órát, nem lett meg. Vegyes érzésekkel hajtottunk tovább Rabka felé. A Naptól két komolyabb, gyönyörű kilátást nyújtó emelkedőn búcsúztunk el: csodálatos kilátás nyílt vissza, a Tátrára. Egy benzinkút mellett vertünk sátrat, ahol telefonon be is jelentettük Sanyi eltűnését.
8.nap, Rabka - Krakkow : Egy fővel kevesebben, gyönyörű időben folytattuk utunkat Krakkó felé. Miután nem találtuk meg a mellékutat, Myslenicéig a forgalmas és padka nélküli főúton hajtottunk, kissé feszülten. A kamionok, teherautók centikre húztak el mellettünk, ám nem tudtunk jobban lehúzódni. Nagyon óvatosan kellett kerekezni. Bár a várostól másik útra akartunk áttérni, mivel az út kétszer két sávossá szélesedett, azon folytattuk utunkat. Három - négy kisebb bucka után egy dombtetőről pillantottuk meg Krakkó városát. A címeres várostáblánál - félmeztelenül - le is fotóztuk egymást. Átkeltünk a Kárpátokon: A Duna illetve Tisza partjáról több hágón át 1100m-ig is felkapaszkodtunk, ám a hegyeket elhagyva már ismét 200m-es magasságra tértünk vissza. Egy főúton hajtottunk éppen a központ felé, amikor véletlenül összefutottunk elmúlt nap elveszett társunkkal. Mázlija volt, mert a terv szerint másik irányból érkeztünk volna Krakkóba. Hasonló esetben ha előbb nem, akkor a főtéren kellett volna várnia; oda biztos elmegyünk, elmentünk. A Visztula partján egy fa árnyékában vártuk be egymást, míg ebédet vásároltunk a környéken, illetve ketten-hárman egy rövid időre be is ültek egy gyorsétkezdébe. Bár én szerettem volna több időt szánni az óvárosra, a délután hamar elszaladt, így végül kb egy-másfél órám volt körbebóklászni. Zoliék ennyi időt hagytak nekem. Nekik nem maradt lelkesedésük a szétnézésre.
9.nap, Krakkow - Rabka: Nem véletlenül sátraztunk a város közelében, hiszen délelőtt fel akartuk keresni a wieliczkai sóbánya-múzeumot. Bár a belépő elég drága volt, élmény volt a látogatás: sok lépcsőn ereszkedtünk több mint 100m-rel a földfelszín alá, ahol gyönyörű sóból faragott szobrokat, domborműveket, csillárokat láthattunk. A Tátra és Magyarország felé (vissza) fordulva egy csendes, kis forgalmú úton haladtunk kisebb dombok, hegyek emelkedőin. Egy falusi pihenőnk során túratársaim egy bácsival keveredtek beszélgetésbe, aki örömmel beszélgetett velünk, hallván, hogy magyarok vagyunk. Az este Rabka környékén ért utol bennünket, így egy út menti, patakparton vertünk sátrat.
10.nap, Rabka - Árvaváralja (SLK): Hangulatos volt fenyők tövében ébredni, a patak parton, annak csobogását hallgatva képeslapot írni. A szlovák határ felé közeledve örömmel álltunk meg fotózni egy táblánál, mely Budapest távolságát mutatta (Lengyelországban!): 321 km. Lankás emelkedőn érkeztünk a 709m magas Przelecz Bory hágóra, ahonnan sajnos az ellenszél miatt a határig tekernünk is kellett. Szlovák oldalon egy sötét felhő és csöpögő eső döntötte el, hogy nem térünk le az 1998-ban felfedezett zubereci út felé. Az függőleges sziklára épült Árva várának közelében hajtottuk álomra fejünket.
11.nap: (maratoni menet), Árvaváalja - Budakalász (H): Hajnali 5 óra tájban arra ébredeztem, hogy - köszönhetően a jó néhány órája tartó esőnek és a nem megfelelő sátorállításnak - fekhelyem közelében, illetve lábamnál folyamatosan gyűlik a víz. Míg a másik két fiú még nyugodtan aludt tovább én mind kisebb helyre szorulva vártam az eső végét, vagy az összecuccolást, indulást. ½ 7 tájban végül sikerült rábírnom a társaságot, hogy ne várjunk tovább, induljunk. Gyorsan összecuccoltam, majd - ahogy megbeszéltük - Dolny Kubin felé hajtottam tovább, abban maradva, hogy az első buszmegállónál találkozunk. Fedett buszmegállót nem találva a városközpontig hajtottam; nem volt kedvem ázva várni őket. Minden összejött: nem csak, hogy nem vártam be őket hamarabb, ráadásul ezúttal Laci veszett el - egyesek szerint miattam, mert nem álltam meg egy buszmegállóban. Indulattal telve búcsúztam el a többiektől: "-Nekivágok egyedül a hazaútnak: ha Zólyomban - következő táborhelyünknél - szép idő lesz, este találkozunk, ha azonban nem múlik az eső, én Magyarországig ( a sátorhelytől kb 190 km) meg sem állok." Nem akartam a sok hosszúra nyúló megállás miatt megfázni. Haladni akartam! Jól esett a 725m magas hágóra vezető emelkedő: legalább nem fáztam. Szép erdőben vezetett az út. Rózsahegyre gurulván a lejtőn bizony mozognom, pedált kellett forgatnom, hogy ne fázzak. Tudatosan készültem az esős tekerésre: nem akartam 10 percnél hosszabb pihenőket tartani, nehogy megfázzak. Donovaly felé sem múlt az eső: szürke, csöpögős időben kapaszkodtam fel a falucska 960m magas hágójára. Odafönt a hőmérő 8 fokot mutatott; a büfében forró teát a kezemben tartva, illetve kortyolva melegedtem. Besztercebányába érkezve az eső elállt, jobbnak tűnt az idő, de meleg az nem volt. Sétáltam egy keveset a centrumban, és nagyon tartalmas péksütit vettem. Mivel Zólyom környékén is csak 17-18 fok lehetett, a Nap néha éppencsak átszűrődött a felhőkön, Magyarország felé folytattam utam. Néha már azzal is kalkuláltam, hogy hazaérhetek-e aznap. A Jávoros és a Selmeci hegységet elválasztó lankás főúton újabb eső kapott el és vette el a kedvem a megállástól. Víztől cuppogó cipőmben, hogy ne fázzon, lábamat a tekerésen kívül is próbáltam ide-oda mozgatni. Bár időközben az eső elállt, a határ előtt nem elég, hogy eltévedtem, újra csepegni kezdett. Erőm pedig már fogytán volt. Mivel már eldöntöttem, hogy hazáig fogok tekerni, vizes ruháimat szárazra cseréltem: már nem volt miért tartalékolnom. Rétság és Vác között utolsó energiáimra volt szükség, hogy felkapaszkodjak a négy "leállósávos" emelkedőn. Mivel a komphoz időre mentem, szomorúan láttam, hogy máskori friss tempómhoz képest, mennyivel lassabban haladok a kaptatókon. Az utolsó lejtő (és csomaggal e nap 233 km) után már 36 km/ó-val robogtam a komphoz; még egy újabb kis eltévedés is belefért. Otthon - mivel szüleim elutaztak - tesóm várt forró vacsorával. Öt évnyi Tátra-túráim sorozatát, méltó, emlékezetes nap végén, 253 km-t hajtva zártam. (ebből kb 130-t tettem meg esőben)

A 11 nap alatt 1122,38 km alatt összesen 7584 m szintemelkedést küzdöttem le.

Györgyi Gábor