1. nap

3. nap Radstadter Tauernpass

1998.VIII.2, vasárnap
2.nap: Túra Kitzbühelbe

7-1/2 8 tájban ébredtünk; a szoba hőmérője 16 fokot mutatott. A reggeli- és szendvics-készítés közben a TV-ben megtekintett időjárás-jelentés és az "alpesi panorámák" is jó időt jósoltak. Az erkélyünkről a Hochkönig szépen látszott. Gyorsan felpakoltam cuccaimat a bringára, majd 10 órakor nyeregbe pattantam.
Az új hátsó kerékkel első egész-napos túrámnak vágtam neki. Elmúlt nap még nem sikerült megállapítanom, hogy lassít-e a hátsó MTB-kerék, így kíváncsian ültem nyeregbe.. Éreztem, hogy az előző napi 14-15 %-os emelkedők nem tettek jót a lábamnak: a lassú pedálozás, erős feszítés megerőltette a térdhajlatomat. Nagy hegyi túra helyett inkább bemelegítő-pihentető túrára indultam. Mivel anyuék is ugyanazt a programot tervezték, tudtam, hogy autóval hamarosan utol kell majd érniük. Túrám Saalfelden felé kezdődött. Az út kellemesen lejtett: folyamatos pedálozással 40 km/ó fölött haladtam. Élveztem a napsütést, a szép időt, a lejtőt, csak az ellenszélnek nem örültem. A kanyargós útszakaszon túljutva, Maria Almban már alig lejtett az út; a szél erősen zavart. Nem éreztem magamban a kirobbanó frissességet, ismeretlen táj felfedezése iránti vágyat. Maria Alm fölött csodaszép háttérül szolgált a sziklás Steinernes Meer sziklasora. Saalfeldentől továbbra is egyenesen, a tiroli St Johann felé folytattam utam.
Sokat gyönyörködtem a szép, muskátlis, alpesi házakban és a csodálatos fehér, csillogó hátteret nyújtó Leoganger Steinbergében. Leogang után az út már erdőben vezetett, nem sokkal a vasút mellett. Bár a térkép nem látta el a természeti szépségek megjelöléssel az utat, annak eleje - a Leoganger Steinberge fehér sziklái alatt - fantasztikus volt.
A lankás emelkedőn minél tovább próbáltam tartani a 20 km/ó-t. Hütten falu környékén végül már elöl is vissza kellett váltanom. Kissé beleuntam már a gyengécske, de hosszú emelkedőbe, a gyenge széllel való küzdelembe, így már csak 16 km/ó-val hajtottam, mikor anyuék integetve suhantak el mellettem. Indulás óta nem álltam meg, nem néztem térképet, így nem tudtam, hogy mikor érek az emelkedő tetejére: többször is egy-egy kilométert adtam még magamnak a térképnézésig. Végül - nem tudtam hol - éppen a tető előtt 1-2 km-rel álltam meg beazonosítani magam. Bár a térkép 963 m magasnak írja a Griessen-hágót, az út mellett 1000 m-es magasságot jelöltek. Sajnos beigazolódott, hogy tényleg nem igazi hágó volt ahova felkerekeztem: ahogy fölfelé, úgy lefelé is alig akart lejteni az út. Gyenge ellenszélben, 28-30 km/ó-val hajtottam át a nagy teherpályaudvarral ellátott Hochfilzen falucskán. A csodás sziklás hegyek elmaradtak, a völgyben előrefelé már csak a füves, alul fenyőerdővel borított hagyományos osztrák hegyek vártak. A távolban viszont végre feltűntek Kitzbühel hegyei: a Wilder Kaiser és társai egyre jobban kezdtek kimagaslani. A Kitzbühel előtti kilátóhegy tornyát sem lehetett már szem elől téveszteni.
Az út Hochfilzen falu végén kezdett igazán lejteni. Néhány kilométeren át 50 km/ó közelében gurulhattam, azonban ennek az volt az ára, hogy utána szinte sík völgy következett. Az egyik kanyarból, bár csodás kilátás tárult elém a Wilder Kaiserre, 45 km/ó-ról nem volt kedvem lefékezni. Este hallottam anyuéktól, hogy ott eszükbe is jutottam: "-Na a Gabi itt félre tud állni, biztos fotóz majd!" Nem tettem. Fieberbrunnban sem lassultam 35 km/ó alá. A patak egy sétány mellett, árnyas fák alatt csobogott, az út mentén napsütötte, színes, virágos házak; kedves településnek tűnt.
St Johann im Tirol (51 km, 659 m) központjában éppen térképem böngésztem, hogy merre tovább, mikor - délben - megkondultak a harangok. A várost elhagyva továbbra is nyugatnak folytattam utam, így az elkerülőútról Kufstein irányába fordultam. Bár a Wilder Kaiser lába alatt pedáloztam, eleinte - az erdőből - még nem láthattam a hegyeket. Éhségem csillapítására egy parkolóban tettem pihenőt: a fa asztalnál félmeztelenre vetkőzve láttam hozzá első szendvicsemnek.
Unott és fáradt hangulatomat - Going tájékán - az előbukkanó csodaszép Wilder Kaiser tudta csak megtörni. A széllel dacolva az lebegett a szemem előtt, hogy visszaúton végig hátszélnek kell támogatnia. Ellmau felé sokat gyönyörködtem a hatalmas, Dolomitok-szerű fehér sziklafalakban; többször álltam meg fotózni; addig is pihenhettem. Söllt követően épp jókor jött a gyors lejtő. "Ráfeküdtem" a bringára és szinte a keletnek, hazafelé tartó útra való átcsatlakozásig meg sem álltam; csak gurultam 40-50 km/ó-val. Itter falu mellett, egy patakocskán átkelve értem túrám legtávolabbi pontjára. Délkeletnek, majd keletnek fordultam: irány Kitzbühel!
A vasút mellett, a lankás emelkedőn, kellemes hátszélben kezdtem meg a Kitzbühelig hátra levő 26 km-t. Fáradtságom hatására már itt, félúton fel kellett ismernem, hogy túl hosszúra terveztem a túrát. "-Ha az anyuék által javasolt nyolcas alakú túrát választom, akkor is még 100 km áll előttem." Szomorúan gondoltam bele, hogy indulás óta mindössze fél órácskát pihentem és csaknem 3 órát tekertem. Az idő szaladt, továbbra sem henyélhettem sokat. Bár jó lett volna pihenni, a következő gondolatmenet ráébresztett, hogy a 21-es csapdájába kerültem. Pihenésem újabb időt, későbbi hazatérést jelentene. Minél később érek haza, annál több energiára lenne szükségem, masszív kajám pedig nem sok volt.
Óvatosan pedáloztam a két éles kanyart vevő főúton. Alpesi körülmények közt még azon sem lepődtem volna meg, ha a kanyarok végére a szélirány megváltozott volna. Hopfgarten vasútállomása végén hirtelen "izmaimba hasított" a tábla megpillantása: 15 %-os emelkedő. Ahhoz képest, hogy szinte sík völgyben pedáloztam.… A vasúti sínek alatt talán 100 m hosszan tartott a meredek kaptató. A szűk sziklaszorosból kiérve a völgy kinyílt. Westendorfnál, a hoszúra nyúlt nyeregben, még a lejtő előtt kevés energiafelvétel miatt álltam meg. Egy virágosláda előtti padra ültem egy Twixet és felmelegedett almámat megenni.
Az egészen Kitzbühelig látható, hosszú lejtőn néha-néha találkoztam bringásokkal - sokkal többel, mint Magyarországon - de szomorúan kellett megállapítanom, hogy a Tour csapatainak ruhájába öltözöttek általában nem köszönnek vissza. "-Mire hordják úgy fenn az orrukat?" Jóleső gurulás végén Kitzbühel előtt 2 km-rel érkeztem a Schwarzsee leágazásához. Reggel, amint megmutattam a képet anyuéknak, ők is eldöntötték, hogy felkeresik. A Wilder Kaiser egyik gyöngyszeme ez a tó, mellesleg valószínűleg a kitzbüheliek legfőbb fürdőhelye is. A tóparton kemping és strand állt, a parkolóban sok autó és bringa állt. 28-30 fok mellett sokan fürödtek a vízben. Az elkerített, de megkerülhető tó körbekerekezésére indulva, 100 m hosszan szabad sétaútra leltem: padjaival, árnyas fáival ideális étkezőhelyül szolgált.
A víz szélére ültem. Hogy aktívan pihenhessek, lábam a kőre fektettem. Szembe velem csodás panoráma: a Wilder Kaiser 2344 m-es sziklasora előtt a fenyőkkel kísért tó csillogott, vizében színes fürdőzőkkel. Fényképezést követően a tóparton már nem kerekeztem tovább, inkább - idő híján - Kitzbühel felé vettem az irányt. Bár a városközponton át vezetett az utam, a belvárosba nem tettem kitérőt. "Anyuék úgyis körbejárták, megörökítették; meg időm sem lenne rá" - vélekedtem. Kitzbühelt elhagyva kellemes hátszélben, nyílt mezőn pedáloztam St Johann felé. A város - reggel óta - már ismerősként várt vissza. 10 km-en át folyamatosan gyönyörködhettem a szemközti Wilder Kaiserben. St Johannban (121 km), az aluljáró elkerülése után egy középkorú versenyző szélárnyékába szegődtem. Alig hagytuk el a várost, sajnos vezetőm a már megfordult szél elől egy mellékutcába kanyarodott le. Magamra maradtam a széllel: 23 km/ó-val hajtottam... néha a bicikliúton. Erpfendorftól az út hiába fordult teljesen keletnek, az ellenszél nem szűnt. Nem értettem: pár órával korábban, Kitzbühel felé teljesen keletnek haladtam, akkor hátszélben. Ezúttal egy másik völgyben - szintén keletnek - már ellenszélben kellett gyűrnöm a lankás emelkedőt.
Ezek a hegyek semmi extra szépséget nem nyújtottak, olyanok voltak, mint a többi. A lankás emelkedő elején még frissen pedáloztam, később azonban rövid időre - az unalom elől - félreálltam. Éppen a térképet bogarásztam, mikor hátulról egy jó erőben levő montis előzött meg. Gyorsan elraktam a térképet és a 200 m előnyre szert tett fiú nyomába eredtem. Fáradtságom ellenére - a későbbi szélfogás és tempódiktálás reményében - célszerűnek tűnt befogni a srácot. Schredergasse házainál már együtt pedáloztunk. Ahogy elnéztem, nem spórolt az erejével: vagy egyszerűen csak saját tempóját nyomta, vagy pedig ki akart fárasztani. Egészen a lankás, 778 m magas tetőig, - az alpesi panoráma műsorból ismerős - Waidring faluig követtem, akkor előre küldött, én kezdtem vezetni a lejtőn. Hogy én se adjam alább, erőből hajtottam, de pár kilométer múltán hiába néztem hátra, a srácnak nyoma sem volt. A 626 m magas Loferbe (16:35) egy csobogó patak mentén gurultam be. Kulacsaim üresen tátogtak, így víz után kellett néznem. Szerencsére Ausztriában a vízszerzés problémája megoldott: egyrészt egymást követik a tiszta benzinkutak, másrészt szinte minden település központjában, a templom közelében, díszkútból víz csobog.
Mivel az út Lofer központját elkerülte, a város szélén vezetett el, a bicikliúton az első útba eső település St. Martin volt. Nagyon sajnáltam, hogy a település fölötti havas, csillogó csúcsok teljesen a Nappal szemben helyezkedtek; nem fényképezhettem. Rövid pihenést követően, kissé már frissebb folytattam utam a Saalach patak szokatlan völgyében: oldalt 1000-1500 m magas sziklafalak, 2500 m magas csúcsok; lent, a patak mentén 1 km széles teljesen sík gyep, mező (1. foto). Ezen vezetett a csodás, néhol aszfaltozott, néhol felszórt Tauern-bicikliút is. Akár a paradicsomban. Ez a völgy az eltöltött egy hét alatt mind a négyünknek nagyon megtetszett. Itt végre ismét hátszélben kerekezhettem: sebességem folyamatosan 30-35 km/ó körül mozgott. Élveztem a gyors haladást. Félúton két kiépített szurdok, "Klamm" várta a turistákat. Saalfelden előtt 3 km-rel következett az autóból megjegyzett, rövid, közepes emelkedő. Előző nap anyu meg is jegyezte: egy túra végén nem lehet túl kellemes felpedálozni rajta. A szélnek és támogatásából fakadó jó kedvemnek, frissességemnek köszönhetően alig vettem észre az emelkedőt. A tetőről már Saalfelden (168 km, 17:40) központjába gurultam.
Saalfeldentől a szállónkig hátralevő távolság 15 km volt, ebből az első 5 km, Maria Almig szinte sík. A városon - amit a két hét alatt szinte meg sem néztem - könnyedén pedáloztam át. Hasonló fényviszonyok közt hajtottam, mint előző nap érkeztünk. Teljesen kiakadtam az ellenszélen; reggel is ellenszelem volt, este is; hogy lehet ez? Maria Alm és az emelkedők közeledtével egyre nehézkesebben tekertem, mind nagyobb fáradtságot éreztem. Elszállt a frissesség, az alig emelkedő úton, jó erőben 20 km/ó fölött lehetett volna haladni, én azonban 16 km/ó-nál nem bírtam jobban. Már a tájat sem figyeltem úgy, mint előtte, az embereket sem. Kínomban visszaszámoltam a kilométereket és átkoztam a teljesen kiszámíthatatlan szelet. A szálló előtti 50 m hosszú, 8%-os emelkedő még utoljára megkínzott. 18:23-ra értem haza. Fáradtan cuccoltam le, majd vánszorogtam fel a 123-as szobába, ahol anyuék már vártak.
A diagnózis: Kiéheztem, akár Ullrich a Touron. Anyu éppen a meleg vacsorát tette fel melegedni, így időben szóltam, hogy dupla adag tésztát kérek. A szemem nagyobb volt, mint a szám, így a tészta harmada megmaradt. Bőséges ivás és pár alma után már sokkal jobb közérzettel és tervekkel a fejemben készülődtem másnapra. Az időjósok szerencsére napos időt ígértek. Mivel öt napunk volt még hátra a nyaralásból, én pedig még három túrát szerettem volna, a következő napra is jutott egy. Bár a másnapi szép idő miatt apu a Grossglocknerutat ajánlotta, én - egy ilyen kiéhezés után - nem láttam célszerűnek a legnagyobb erőpróbába belevágni. Mivel anyuék is éppen Radstadtba és a Dachstein fala alá tartottak, én is úgy döntöttem: azon a túrán indulok el. A három egész napos túra közül, 220 km-ével és 2800 m szintemelkedésével ez számított a második legnehezebbnek. Mivel terv szerint az útvonal a 15 %-os hágó felé indul, megkértem aput: kocsival vigyen fel a második hágó tetejéig. Ott már - megérkezésünk estéjén - úgyis jártam; hadd kezdjem inkább hosszú gurulással a túrát.

Adatok:
TM: 6.55.22 DST: 182,52 AVS: 26,3
TR/D: 182,57 MXS: 54,1 ODO: 38144

Szintemelkedés:
- Griessen-hágóig (993 m) 260 m
- St. Johanntól Itterig 150 m
- Kitzbühelig 280 m
- St. Johanntól Waidringen, Loferen át Saalfeldenig 150 m
- Saalfeldentől Hinterthalig 270 m
1110 m

Györgyi Gábor