kezdőoldal |
Túra Kitzbühelbe |
BEVEZETŐ
Év eleje óta fokozatosan a nyári, szlovák és az ausztriai túrára készültem.
Kora tavasszal több helyre is írtam levelet kerékpáros prospektusok, információk
ügyében; leginkább a kerékpármaratonok érdekeltek. Mint elmúlt évben, idén is
szerettem volna az anyuékkal eltöltött hetet egy maratonnal kombinálni. Vagy a
megelőző, vagy az azt követő hétvége jöhetett volna szóba. Mivel a Nockalmkönig
radmarathont nyaralásunkhoz képest egy hét csúszással rendezték, újabb maratont
keresve akadtam rá az 1998.augusztus 8-án szombaton rendezendő 24. Nemzetközi
kerékpárturisztikai körtúrára Vorarlbergben. A helyszín Ausztria legtávolabbi
csücskében található, szállásunktól kerékpárral két napra. A teljesítmény: 170
km-re 1800 m szintkülönbség, ráadásul mindez csak 350 öS-ért, ingyen
szálláslehetőséggel a sportcsarnokban. Úgy terveztem, hogy anyuékkal Maria
Almban töltendő hetet követően - Vorarlberget útba ejtve - pici Svájci és olasz
kitérővel kerekezek majd haza. A kerékpármaratonnal együtt 11 napra terveztem a
hazautat; naponta átlagosan 140 km-ekkel.
A túra miatti sok intéznivaló is
feszültté tett, bele is fáradtam a sok teendőbe, ráadásul a marathont bevállalva
10 napnyi csomagos - nem kevés pénzebe kerülő - kerekezés várt volna rám a
hegyek között, így végül lemondtam a marathonról. A szolnoki két defekttel
zárult bringatúra és újabb bringaköltségek még jobban megerősítettek a
döntésemben: pénzem is kevés, a vállamat nyomó teher is nagy, jól tettem, hogy
lemondtam a kerékpármaratonról. "Ha úgyis dolgozni és keresni fogok, akkor
bármely hétvégén beprogramozhatok egy közeli kerékpármaratont." Arról továbbra
sem mondtam le, hogy átlagban évente egy maratont teljesítsek. A sok terhelés,
költség hatására a hazakerekezés iránti elkötelezettségem is csökkent; nem
hiányzott úgy, mint tavasszal, koranyáron.
Július 11-én társaimmal együtt nekivágtam a Tour de Slovaky 1998 elnevezésű
kerékpártúrának. 13 nap alatt csaknem 1400 km-t pedálozva a Lengyel-Tátrát,
harmadik alkalommal végre napfényben is megcsodálhattam. A második héten sajnos
egyre jobban kicsúcsosodott negyedik társunk, Laci és az én köztem fennálló
gondolkodásbeli eltérés. Én az ilyen nyári és hasonló túrákon nem érzem a
fáradtságot, minél több minden meg akarok nézni, útba akarok ejteni, míg ő
inkább egy kellemes, nem túl fárasztó túrát szeretett volna. Túrámnak végül
hátsó, gyári hibás kerekem tett be: napokon át tudtam kerekezni az oldalt
kidudorodó külsővel - Zoliék meggyőztek, kár lenne hazáig újat venni - ám utolsó
előtti nap, már magyar földön megadta magát. Ragasztani már nem lehetett, így
Egerből közeléből végül vonattal érkeztem haza.
Az utolsó napok történései
még az Ausztriából való hazakerekezésről is lebeszéltek: belefáradtam a sok
izgalomba. Elegem lett abból, hogy mindig tartanom kellett attól, hogy a
kerékkel gond lesz és be kell fejeznem a túrát. A nagy tervekből annyi maradt,
hogy autóval - kerékpárral a tetőn - megyünk Ausztriába, a hetet néhány nap
bringázással színesítem, majd szintén együtt, autóval jövünk haza. Bár négy
egésznapos túrát terveztem, abból hármat szándékoztam megvalósítani; ráadásul
még egy gyalogtúrára is nagyon vágytam. A négy bringatúra egyike Kufstein és
Kitzbühel környékére vezetett, a másik: több bringamaraton útvonalát átvéve a
Dachstein környékére, a harmadik Berchtesgaden hegyei közé, szintén egy
kerékpármaraton útvonalát követve, míg a negyedik a legnevesebb: célbavettem a
2505m magas Grossglockner hágóutat. Úgy gondoltam nem lesz még egy ilyen
alkalom, amikor a Grossglocknerhez ilyen közel - hágóút kezdetétől 35 km-re -
nyaralunk. Nem akármilyen tervet eszeltem ki. Mivel az eddigi legtöbb
szintemelkedést tartalmazó túrám még 1996-os keltezésű és "csak" 2850 m; idénre
már a minimális cél a 3000 m, vagy akár a 3500 m szint elérése volt. A
Grossglocknerutat kétszer szándékoztam egy nap alatt legyűrni: az első feljutást
követően a másik oldalról az 1300 m magas Heiligenblutból ismét meg akartam
mászni.
Indulás előtti utolsó nap még a bringáért kellett visszamennem a
fővárosba, egy kerékpárboltba: új duplafalú felnivel és Schwalbe külsővel tértem
haza.
Három túrám: Kitzbüheli (lila), Tauern-pass, Ramsau-i (kék) és a Grossglocknerút (piros)
5 órai kelés után 1/2 7-kor
sikerült útnak-indultunk. A csomagtartó ezúttal is megtelt. A bringára, az autó
tetején több mint 600 km autózás várt. Magyarországon még a nyaralás izgalmával
élveztem az autózást, Ausztria nagy részét átaludtam. Rövid német szakasz után
ismét osztrák földön - szűk patakvölgyben - gurultunk. Lofer városa első látásra
mindhármunknak megtetszett. Az út csillogó, havas csúcsú hegyek közt, zöld mezőn
és bringaút mellett vezetett. Két szurdok is várta a turistákat. Az utolsó
kilométereken a völgy kinyílt, feltűnt Saalfelden és előbukkantak a kopasz,
köves Steinernes Meer sziklái. "Azok a mi hegyeink!" - jegyeztem meg.
Saalfeldentől kissé kanyargós, egyre szűkülő völgyben autóztunk és fordultunk
szembe a - hatalmas sziklafalát felénk mutató - 2941 m-es Hochköniggel.
Közvetlen a hegy lábánál virágos házakkal, csodálatos környezetben, 1016 m
magasan épült Hinterthal, ahova szállásunk szólt. 1 5-kor érkeztünk meg.
Miután elfoglaltuk első emeleti appartmanunkat, anyu által készítendő
vacsora előtt maradt még egy kis időm egy rövid bringás fefedezőtúrára Csupasz,
mindössze kormánytáskával nehezített kerékpárommal a szomszédos hágókat
(Filzensattel: 1290 m és Dientner sattel: 1358 m) céloztam meg. A faluból az
útra kanyarodva, az azonnal meredek emelkedésbe kezdett. Eleinte könnyedén,
frissen pedáloztam, bár sebességem a 10 km/ó-t sem érte el. A fél kilométeres
egyenes végén autóparkoló és szép kilátás nyílt a településre. A hajtűkanyar
után sem hagyott alább a meredekség, ezúttal már fenyőerdőben folytatódott az
út. Néhány kisebb kanyar után egy hajtűkanyarban a meredekség ideiglenesen 8%-ra
csökkent, ám azt követően 12% fölé emelkedett. Lassan hajtottam: az elmúlt 2
km-en már felhalmozódott az emelkedő huzamos nehézsége, egy újabb hajtűkanyar
után szemmel láthatóan kegyetlen lett a meredekség. Alig telt el 2-3 km és már
érezhetően sokkal magasabban voltam falunknál. A hajtűkanyart követően, 100
m-rel előrébb autók is félreállhattak, bár kilátás nem volt. Pihennem kellett,
így én is megálltam. Miután pulzusom megnyugodott, folytatni tudtam az utat. Már
csak 300 m nehéz emelkedő volt előttem. Bár még nem értem a tetőre, az út mentén
kereszt állt: a meredek szakasz véget ért. A Filzen Sattelt nem sokkal később 20
m-rel magasabban 1290 m magasan értem el: kinyílt az erdő, így közvetlen a hegy
tövéből gyönyörködhettem a Hochkönigben. Sietős fényképezés után gyors, tábla
szerint 14%-os lejtő következett. 2 km gyors száguldás után Dienten falu fölső
végénél értem a következő hágóra vivő út leágazásához. 3-400 m emelkedőt
követően elfogytak a fák, és a Hochkönig 1500 m-es fala és 2941 m-es csúcsa
alatt - elszórt házak közt -kanyargott a töredezett út. Míg 8-10 km/ó körül
pedáloztam, folyamatosan a hegyeket bámultam: estefelé már gyengébb fények
sütötték meg. A falu végén a meredek utat rövid lankás szakasz váltotta fel,
majd két rövid meredek lépcsőben, csupasz mezőn érkeztem az 1358 m-es Dientner
Sattelre. Ezúttal, a rövid pihentető szakaszoknak köszönhetően, nem kellett
megállnom. Mivel anyuéknak azt ígértem, hogy kb. egy órán belül visszaérek,
szinte pihenés nélkül fordultam vissza. A lejtőn, a házak közt ismét meglepve
láttam, hogy sebességmérőm 60 km/ó-t mutat: a tájat, a mezőt nézve úgy tűnt,
alig haladok. "Rossz a sebességmérő!" - gyanítottam. Volt azonban egy dolog, ami
kétséget támasztott: fölfelé 12 %-osnak tűnt az emelkedő. A gyors gurulás után a
Filzensattel keleti emelkedőjén, a lefelé már ismert 14%-os egyenes várt rám.
Sebességmérőm memóriáit kikeresve kiderült, hogy az emelkedő éppen 2 km hosszú.
Egy patak mentén kezdődött a kaptató: az első 300-400 m nem volt vészes, utána
egy házikó mellett viszont meredekebbre váltott. Ki kellett állnom a nyeregből:
a bringát billegtetve, egyik-másik karom és lábam felváltva feszült meg. Bár
csak 7-8 km/ó-val vánszorogtam, de - ha fáradtan is - bírtam az emelkedőt.
Félúttól, mikor az út már a hágó irányába vezetett, már csak 10 %-os
meredekséggel kellett megküzdeni: 10-12 km/ó-val kerekeztem. A tetőn már nem
álltam meg, azonnal nekivágtam az eleinte még lankás lejtőnek. A keresztnél,
ahol a meredekebb szakasz kezdődött, a meredekség előjelző táblát épp nem tudtam
megnézni. Gyorsan visszafordultam, mert kíváncsi voltam: 15% !! Úr Isten!
Fölfelé 3 km-en át ezen szenvedtem
., de végül legyőztem. Hát...? Szlovákia után
ez már más terep! A lejtőn nagyon kellett vigyázni: hamar gyorsult a bicikli,
erősen fogtam a fékeket. A hajtűkanyarban egészen 10-15 km/ó-ra kellett
lelassítanom. Félig kanyargós úton ereszkedtem lefelé. Mivel nem szeretek
folyamatosan fékezni, ezért néha-néha megengedtem a járgányt, később pedig
erősen húztam a fékeket. Az utolsó egyenes vége felé úgy döntöttem, hogy
megengedem a bringát; meguntam az 50-60 km/ó-t. Tudtam, hogy hamar felgyorsulok
és azt is, hogy a faluig szinte végig majdnem egyenes az út. A keskeny úton
teljesen ráfeküdtem a bringára és óvatosan figyeltem a sebességmérőt: 73,6
km/ó-nál fékezni kezdtem: Hinterthalba, haza értem.
Otthon összehívtam
anyuékat: "Képzeljétek: 20 km-es körtúrámon 750 m szintet mentem,
részletesebben: ami emelkedő volt, az mind 10-12-15 % körül. Az első emelkedő
kapásból 3 km-en át 15 %-os."
Mint általában az estéken, ezúttal sem sok
TV-t néztünk. Vacsora után inkább a másnapi terveket beszéltük meg: én egyből
nem mertem nehéz túrára vállalkozni, ezért egy 100 km-es túrával akartam
bemelegíteni. Kezdőtúrának a komolyabb hegymászás-mentes Kitzbühel és St Johann
felkeresését terveztem. Míg az én - erre a környékre vonatkozó legtetszetősebb -
útvonaltervem 200 km felett járt, anyuék inkább egy nyolcas alakú, másik tervet
javasoltak. Az 20 km-rel rövidebb és 500 m szinttel könnyebb volt. 10 óra körül
oltottuk el a lámpákat.
Adatok:
TM: 1.03.04 DST: 20,22 AVS: 19,2
TR/D: 20,25 MXS: 73,6 ODO:
37962
Szintemelkedés:
- Filzensattelig (1290 m) 290 m
- Dientner Sattelig
(1358 m) 270 m
- Filzensattelig (1290 m) 190 m
ÖSSZESEN = 750 m
Györgyi Gábor