Végre olyan reggelre ébredtünk, amilyenre csaknem egy hete vártunk már: az erkélyen, ablakokon át besütött a Nap a szobákba. Nem lustálkodtuk el a reggelt, hanem gyorsan készülődtünk. Reggeli közben örömmel néztük az alpesi panorámákat a TV-ben: mind a Nassfeld hágón, Nockalmon, mind a Turracher Höhén is százágra sütött a Nap. A bringát gyorsan "feldobtuk" a kocsi tetejére, majd "irány a Goldeck." Alig bírtunk beletni a szép idővel. Sehol egy felhő, kék ég alatt és napsütötte magas hegyek közt autóztunk a Dráva völgyében. Paternion felől a Goldeckre tartva mint más hágókon is, ezúttal is nagyon figyeltem a meredekséget, legyen tapasztalatom, mikor legközelebb erre kerekezem. Leküzdhető szép úton indult az emelkedő: szép kilátás nyílt a Dráva völgyére. Zlan falu felé haladva egy kis kanyarban bizony az autó is megküzdött a 15% körüli meredekséggel, de nem tartott sokáig; nem alakult ki bennem az a meggyőződés, hogy nem érdemes megpróbálni a felpedálozást.
Zlannál kezdődött a 14km-es fizetőút, már itt is 8-900m magasan lehettünk. Bár az út eleinte a gerincen vezetett, mégsem akadt sok kilátás; párszor megláttuk a Drávát, egy-két parkoló is akadt, de többre számítottam A meredekség viszont ideális volt: egyenletesen 8% körülinek éreztem, a táj, fenyők, növényzet is nagyon tetszett. Érdekesmód nem sok hajtűkanyarral találkoztunk.
Túl az út felén, a panorámaút a hegy belső felére vezetett, arra szinte még szebb kilátás nyílt: csodálatos napsütésben pompázó éles gerincű, meredek hegyek. Itt is csak két szép parkolót találtunk, utána megérkeztünk a végállomásra, az 1885 m magasan épült hatalmas parkolóba. A közelben sífelvonók, egy éppen nem üzemelő ház, valamint szelíden legelésző, barátkozó tehenek. Apu a többi autóval ellentétben a másik oldalra parkolt. Mivel délutánra más programot beszéltünk meg, anyuék azt ajánlották: ha akarok, egyedül szaladjak fel a Goldeck 2144m-es csúcsára. A parkolóból szépen látszott a csúcs, rajta a kereszt és a szomszédos színes TV-torony. A saját fényképezőm mellé még a videót is a nyakamba vehettem. Először a lankásan emelkedő földúton kezdtem kanyarogni, majd megúnván azt, rövidíteni kezdtem. Mások is tartottak fölfelé, de a csodás idő ellenére egyáltalán nem volt tömeg: tán 10 autó állt a parkolóban.
Gyakran pillantgattam visszafelé, mert egyre szebb lett a kilátás. Útközben néha filmezni is megálltam. A csúcsról meseszép panoráma nyílt: északra a Dráva völgye, a háttérben sajnos csak párásan látszottak a távoli hegyek, a Millstatter See mögötti sziklák. Halványan a Reissech is odalátszott, hátrafelé, déli irányba már közelebbről és tisztábban láttam a Latschurt és társát: ezek tetszettek a legjobban. Többször is körbefilmeztem, mígnem teljesen kimerült a video akkuja; ekkor fotókat készítettem. Szép képekre adott lehetőséget a csúcson állított faragott havasi gyopárral díszített kereszt.
Miután kedvemre körülnéztem, visszafordultam: lefelé le szándékoztam rövidíteni a 3km-es utat és toronyiránt, a meredek köves, bozótos hegyoldalon indultam neki oldalamon a kamerával, övtáskámban a fényképezővel. Folyamatosan magam előtt láttam a parkolót, torony iránt lépkedtem. Túl gyorsan akartam haladni, ereszkedni, ezért elkerülhetetlen volt, hogy egy lábam alól kiszaladt kőnek köszönhetően fenékre ne üljek. A kamera szerencsére nem sérült meg, én is csak kissé horzsolódtam meg a sípcsontomon, de mindenesetre az esés arra jó volt, hogy visszábbvegyem a tempót és óvatosabban ereszkedjek. Túl az út felén kiértem a meredek, köves részről és lankásabban, kitaposott ösvényen mehettem tovább. Mire leértem a parkolóban már több tucat autó állt, pár tehén pedig a mi autónkat kezdte nyalogatni. Nagyot nevettünk, hahotáztunk, nekem a végére már fájt a hasam a nevetéstől. Biztosan ízlett nekik. Óvatosan mertünk csak az autóhoz menni, hogy apa félreálljon. Lefelé - kocsinkon a bringával - többször is figyelmeztettem apát, hogy ne száguldozzon a hajtűkanyarokban, nehogy elrepüljön a kerékpár. Azért vittük magunkkal a drótszamarat, mert reggel megbeszéltem anyuékkal, hogy délután félútról szeretnék hazapedálozni, így legalább edzenék egy kicsit, másrészt pedig ismét új tájakat ismerhetnék meg, nem kellene a villachi környékkel kezdeni.
Visszaérve a Dráva-völgybe - mint én az elmúlt nap - célba vettük a Millstatter Seet. Anyuéknak is tetszett a táj: kicsit irigyeltek is, dícsértek is: "Na látod, ilyen szép tájon, friss levegőn kell bringázni!" Leérve a tópartra azt kértem tőlük, hogy vigyenek még el Radentheinbe, ahol előző nap Bad Kleinkirchheim felé fordultam, hogy ott kezdhessem a túrám, ezúttal másfelé. Így sikerült elérnem, hogy nem lett átfedés a két nap között, másrészt, viszont ismert útszakasztól folytattam, azaz, odáig ha Villachból nyeregben érkeztem volna, ugyanazt láttam volna, mint elmúlt nap. Egy benzinkút előtt álltunk meg és kaptuk le a bringát a kocsiról. Bringáscuccba öltöztem, majd kulacstöltés után elbúcsúztunk és nyeregbe pattantam. Terv szerint arra gondoltam, hogy Feldkirchenen át, a Gerlitzent megkerülve tekerek haza Villachba, majd zárásul felpedálozom a rég várt házi hegyünkre, a Dobratschra, azaz annak legfölső, 1732m-es parkolójába. Akárhogy is nézzük, 500m-ről föl, ez 1232m szintemelkedés 16,5km-en. Az elmúlt napokon mentem már 10km-t 9%-on hegynek föl, mentem 2000m fölé, ez egy újabb kihívást jelentett.
Anyuék Afritzból terveztek felvonóval feljutni egy Dráva menti 1900m-es gerincre, a Karnten-cardnak köszönhetően szintén ingyen. Nem sokkal indulásom után azon kezdtem elbizonytalanodni: vajon magammal hoztam-e, beraktam-e a kerékragasztó készletet. Nem emlékeztem, hogy elraktam volna, így módosítottam a terven: a lehető legrövidebb úton, az Afritz patak völgyében, a tavacskák mentén haza, majd onnan fel a Dobratschra. Miután a felvonó parkolójában anyuék autóját is láttam, nem sokkal később, a kérdéses elágazásnál utánanéztem a ragsztókészletnek: megvolt. Feldkirchen felé, egy 1000m-es hágócskán át folytattam utam.
Egy szűk patakvölgyben, sziklák tövében, árnyékban másztam az emelkedőt, majd a völgy kinyílt és néhány házikó közt mezőkön kerekeztem fölfelé. Arriach után már a Gerlitzenre vezető panorámaút leágazását vártam, annak ellenére, hogy nem szándékoztam feljutni. A leágazás után pár kilométert, körülbelül a felvonóig nagyrészt síkon tekertem. Sajnos az út minőségéhez fűzött reményeim nem jöttek be, mert Himmelberg felé közeledve a lejtőn gurulva sokszor kellett kátyúk, rossz út miatt fékeznem, lassítanom. Nagyon féltettem a már amúgy is nyolcassal rendelkező kerekemet. Úgy tűnt, nagy hiba volt meghosszabbítani az eredeti rövid utat. Himmelbergben végre sokkal jobb útra fordultam rá. Egy kis buckára még felküzdötem magam a széles főúton, majd hosszú gurulás következett: szinte Feldkirchenig kisebb-nagyobb megszakításokkal lejtett. A kormányra támaszkodtam és gyorsan forgattam a pedálokat. Feldkirchentől - bár azt hittem rögtön a tóparton leszek, mégis - negyed órát kellett még hajtani: a tó előtt a völgyben nádas és mezők voltak. Az Ossiacher See üdülőkörzetébe érve azonnal kempingek, fürdőzők sokasága tűnt fel; nyüzsgő fürdőélet folyt. Az út bal oldalán közvetlenül vezetett a vasút, azontúl pedig magánházak, strandok, kempingek; nem igazán láttam szabad tópartot. Bodensdorftól, bár - pénz híján - ezúttal sem szándékoztam a Gerlitzenre felhajtani, kilátás reményében a Gerlitzenre induló panorámaútra fordultam. Éppen kiértem az utolsó házak közül, hamarosan a fizetőkapuval és a sorompóval találtam magam szemben. Egy árnyas fa alatt a fűbe ültem és falatozás közben az alattam kéklő Ossiacher See panorámájában gyönyörködtem. A ttóparton továbbkerekezve kellemes napsütésben keltem át az autópálya alatt, majd 17:10-kor értem "haza", Villachba. 70 km-t hagytam a hátam mögött, de teljesen friss voltam és miután időm is bőven volt még, nekivágtam a tervezett panorámaútnak, erőpróbának, a Dobratschnak. Az emelkedő az 500 m magas Villachban kezdődött és 16,5km-rel később 1732m magasan végződött. Ismertem az utat, két éve anyuékkal kocsival már jártunk rajta. Tudtam, hogy egy-két kilométerenként panorámás parkolók vannak, ahol a hajtűkanyarokkal egyetemben táblák jelzik a magasságot. Úgy éreztem, a táblák sokat segítenek majd a tájékozódásban, tartják bennem az erőt, tisztában lehetek a helyzetemmel.
A városból egy felüljáró alatt már emelkedőn pedáloztam a csúcs felé, majd egy jobbkanyar után feltűnt a fizetőkapu. Nyújtottam a Karnten-cardomat, de - mint kiderült - ez az út a bringások számára ingyenes. Az információstábla azt mutatta, hogy maximálisan 10%-os meredekségre számíthatok. Jól esett. Az egyik legnagyobb gond, amivel szembe kellett néznem az az volt, hogy kulacsaimat nem töltöttem tele, így mindössze az egyik volt csak tele: fél liter vizem volt a bő órányi küzdelemre.
Az út elején gyakran pedáloztam hajtűkanyarokban, olvastam a magasságokat: 628m, 677m, 701m, 729m. Miután már az este közeledett, így a hegy keleti oldalára, ahol én kerékpároztam, már nem is jutott napfény. Tetszett, hogy az első kilométereken sok kilátás nyílt Villachra, és a Gerlitzenre. Az első néhány hajtűkanyar után máris kortyoltam a kulacsból; tartottam, hogy nem lesz elég, de nem kezdtem spórolni; nem akartam végigkínlódni az egész hegymenetet. Reméltem, hogy valahol találok majd kutat, turistaházat. Amint az út a Dobratsch délkeleti, déli oldalára fordult, a panoráma áttevődött a Mittagskogelre és a Júliai Alpokra. Élveztem a hegymászást, kellemesen meleg idő volt, szép napsütés, kilátás, fenyők, friss levegő, minimális forgalom. Autókat csak jobbára lefelé láttam menni. Az első parkolóban (862m) nem, de a másodikban (965m) megálltam fotózni. Később gyakran láttam parkolókat (1020m, 1195m, 1307m, 1401m, ...), többször - ha kilátás nem volt - éppen csak a táblát megnézni gurultam be, majd folytattam a kerekezést. Félúton már kezdtem érezni a fáradtságot, ezért jól is esett néha-néha megállni fotózni. Meglepett, hogy még a nagyobb parkolókban sem találtam kutat, úgy tűnt a maradék három kortyot is be kell osztanom. Induláskor úgy gondoltam - hogy mivel 6-7 körül zár a panorámaút, ezért elég, ha 1500m-ig feljutok, de végül elhatároztam: ha már nekivágtam, feljutok. Rossz esetben, lefelé átbújok a sorompó alatt.
Tán 8km után rövid szakaszon nem emelkedett, kicsit pihenhettem. Nem sokkal később már egyenes úton küzdöttem a 10%-os meredekséggel; visszaemlékezve ez tűnt a legnehezebb résznek, de ebbe már a felhalmozódott fáradtságom is belejátszott. 2,5km-rel a cél előtt még visszafordulhattam volna, mert meglett volna a 100km, az 1500m-es magasság is, de hülye lettem volna hátatfordítani. Az utolsó kilométereken már nagyon rossz volt víz nélkül, de legalább a parkolók magasságai alapján tisztában voltam a helyzetemmel: 1661m, 1679m, 1711, majd 1732m. Az utolsó kanyarokat már felismertem. Föntről számolva a 3. parkolóban végre vízhez jutottam és - bár azt mondták, hogy nem tisztított a víz, bíztam az osztrák tisztaságban: vígan belekortyoltam a kulacsba. A fölső parkolókból már igazán teljes kép nyílt a Júliai Alpok sziklapiramisaira. Nagyon tetszettek az esti fények: teljesen más volt, mint mikor anyuékkal délben jártunk odafent. 19 órakor értem a legfölső parkolóba. Megcsináltam: 1232 m szint folyamatosan, bár nem megállás nélkül (az emelkedőn 12,3-as átlagot mentem). Bár az lenne az igazi, ilyen tetteket megállás nélkül is véghez vinni, mégis első alkalommal nem voltam hajlandó lemondani a fotókról. Azáltal, hogy feljutottam, eldőlt, hogy e nap is összegyűlik a 100km.
Fotózás után kifújtam magam, bakaptam az utolsó falat kaját , csokit is, majd - magamba szívva a tájképi szépségeket - nekivágtam a 16,5km-es lejtőnek. 25 perc alatt értem haza; a lejtőn 20 perc alatt, 50km/ó-s átlaggal jutottam le. Jól sikerült napom volt; csak otthon jutott eszembe, hogy végül a defektet és a küllővesztést is megúsztam. Bőségesen vacsora után nekem már nem volt kedvem a városba menni; inkább kalandjaimat jegyzetelgettem. Még egy napom volt a verseny előtt! Túrázó mivoltom legszívesebben másnapra is egésznapos, élménydús túrát tervezett volna, de a bicikli állapotára és a versenyre tekintettel megelégedtem egy 100km-es tervvel a tavak körül.
Visszatekintve az elmúlt 11 napra; Budakalász óta 1312km-t pedáloztam.

Adatok: indítás Radentheinben, benzinkút előtt TM: 4.34.26 DST: 106,23 TR/D: 106,23 AVS: 23,2 MXS: 74,7
Szintemelkedés: 50+260+40+80+1230 = 1660m szint